Reneszánsz párkapcsolati kalauz

V. László és Valois Magdolna eljegyzési portréja egy hosszú és boldog házasság ígéretét kelti. A menyasszony kezében szegfűt tart, ami ilyen esetekben a szerelmet, a fiatalságot, az örömöt és az előkelő életet szimbolizálja. Azonban van a történetnek egy apró szépséghibája: a pár soha sem találkozott egymással. V. László 1457-ben lánykérő követséget küldött Magdolnához, de ő maga már nem érkezett meg. Hirtelen halálát a legújabb kutatások szerint leukémia okozhatta.

Az „össze nem illő pár” írásos és képi megjelenítésének hagyománya egészen az antikvitásig vezethető vissza. A 15-16. században különösen kedvelté vált a téma, ezt jelzi, hogy Cranach és műhelye több mint negyven különböző művön ábrázolt össze nem illő párokat. Az itt látható festményen egy idős, visszataszító külsejű férfi és egy fiatal, vonzó nő jelenik meg, aki épp „szerelme” pénzes erszényében matat. A mozzanat rámutat együttlétük egyetlen racionális magyarázatára. Egyúttal figyelmeztet a női rafinériára, mint olyan veszélyre, amitől a férfiak elveszhetik eszüket, bölcsességüket és vagyonukat, ha nem figyelnek eléggé.

Ezt a képet látva megnyugodhatunk afelől, hogy Cranach nem volt részrehajló, ugyanis a fordított helyzetet is megörökítette. A már korántsem fiatal és csinos nő apanázst tesz jóképű kedvese markába. A pénz és a szépség mulandóságának együttes megjelenítése a földi örömök illékonyságára is felhívja a figyelmünket. Ezzel együtt téma tartalmi háttere a kor egy közmondásával is összefüggésbe hozható, ami valahogy így hangzik magyarul; „nem olyan bolond, mint egy vén bolond”.

Ádám és Éva egymásnak teremtettek, de minden kapcsolatban akadnak hullámvölgyek. Baldung Grien az ősszülő párt nem a düreri klasszikus mintákat követve, ideális testarányokkal, hanem a férfi és női mentalitás megtestesítőiként ábrázolta. A szépséges és érzéki Éva pillái alól magabiztosan, csábító erejének tudatában pislant az emberarcú kígyóval perlekedő Ádámra. Ádám feszültséggel teli, izmos teste a kígyóval való ellenkezést és a nő vonzerejének való megadást egyaránt kifejezi.

Altobello Melone szerelmespárt ábrázoló festményére pillantva rögtön feltűnik, hogy nem egy jól nevelt reneszánsz házaspár mosolyog vissza ránk. Óhatatlanul is megérezzük a festmény szokatlan intimitását és erotikus töltetét, joggal feltételezhetjük hogy tiltott vagy legalább is titkolt szerelemmel van dolgunk. A nő hátraveti fejét, ajkai nyitva, haja kissé zilált, ruhája és nyaklánca elcsúszva. A férfi óvón és birtoklón karolja át kedvesét és ezt nyomatékosítva ránk tekint. Kézfejét a meztelen vállon pihenteti. Vadászathoz, solymászathoz használatos lyukas kesztyűjéből kikandikál a középső ujja. Ez talán egy frivol szexuális utalás lehet…