Victor Vasarely kísérletező művész volt. A fekete-fehér és a színek krontrasztjával kísérletezett. Kutatásai során felismerte, hogyan hatnak a színkontrasztok egymásra és a nézőre, miként segítik az optikai illúzió létrejöttét.
Ahhoz, hogy tudatosan megalkosson egy képet, ismernie kellett a színek különféle tulajdonságait. Kattintsatok a linkre és merüljetek egy színek világában. (Letölthető formátum)
„Azt hiszem műveim mégiscsak két tendencia között ingadoznak: kezdettől fogva hol agresszív, hol harmonikus képeket festettem. Azt hiszem, ezek ilyenek is maradnak, bár a megszokás kétségtelenül szerepet játszik. Az igazi problémával akkor kellett szembenéznem, amikor a vászon már önnön puszta kifejezésére, vagyis a tiszta plaszticitásra redukálódott. Amikor a kék színskála s a fekete mellett döntök, előre tudom, hogy hipnotikus felületet fogok teremteni. Ha viszont a vörös és zöld, a vörös és narancs, vagy a lila és sárga skálát használom, tudom, hogy a nézőt fölébresztem révületéből, hogy mintegy arcul csapom a látvánnyal. Talán lelke mélyén dalra vagy táncra, haragjának vagy örömének kifejezésére indítom. Egyszóval elaltatom vagy fölébresztem, s a két pólus között az érzelmi skála minden árnyalata lehetséges.”
In: Jean-Louis Ferrier: Négyszemközt Victor Vasarelyvel, Kossuth Nyomda Budapest, 1982, 54.
Még budapesti tanulmányai alatt, Bortnyik Sándor bauhaus szellemiségű iskolájában, a Műhelyben ismerkedhetett meg Wilhelm Ostwald színskáláival és színharmónia-kereső módszerével. Ostwaldhoz hasonlóan, Vasarely is kódolta a színeket, egy-egy forma és színárnyalat kombinációja szerint. Tervrajzai vonalhálójában ezeket kódokat tüntette fel úgy, hogy műveit a saját beavatkozása nélkül lehetett sokszorosítani. A szín-formákat Vasarely plasztikai egységeknek nevezte el és saját találmányának tekintette. Plasztikai egységeivel kísérletezve építette fel optikai illúzióit.
Főkép: Victor Vasarely: Zilia, 1981